2010. július 9., péntek

1. fejezet: Voltera

1.Fejezet Volterában

Csak sötétséget láttam, semmi mást. Hallottam a víz sodródását, ahogy a homokra kiér elernyedt testem és a madarak halk csiripelését körülöttem. Éreztem, hogy a puha, meleg homokon fekszem. Talán kimosott a víz a partra? De hova? Hol és merre lehetek? Kipattantak a szemeim, de rögtön vissza is csuktam. Nagyon világos volt, sütött a nap és lágyan lengedezett a szellő.  Újult nekifutással szép lassan kinyitottam a szemem és körbenéztem. Semmi sem volt ismerős. Fák, rétek, gabonaföldek, mezők. Messzebb láttam egy várost és egy repülőt, ahogyan felszáll. Felkeltem a földről és lesepertem magamat. Már nem voltam vizes, biztos megszárított a nap. De hol lehetek? Ki kell derítenem! Elindultam a város felé. Körülbelül fél órába került mire odaértem, és megláttam egy táblát, amin ez állt.: Üdvözöljük Volterában!
Volterában lennék? Hiszen itt vámpírok élnek! Hogy kerültem ide? Besétáltam a városba és körbenéztem. A vár udvara tágas volt, és gyönyörű. Vámíproknak tökéletes rejtekhely. De itt emberek is élnek! Nem csak vámpírok. Talán ezekből az emberekből táplálkoznak? Beljebb sétáltam és megláttam egy gyönyörű szökőkutat a tér közepén. Emberek ültek a padokon, és a gyerekek vízzel csapkodták egymást a kútnál. Leültem egy padra, néztem, ahogyan játszottak és nevetgéltek, s ezen mosolyognom kellett. Mit csináljak itt? Anyu és apu most mit hisznek, hogy meghaltam? Nem lehetett volna túlélni egy ilyen repülő szerencsétlenséget. Akkor haza sem mehetek? Mit mondanék, ha hazamennék? Hogy meg menekültem? Mondanám: volt egy vámpír a repülőn és az megmentette az életemet. Álljunk csak meg! Miért mentett meg? Még egy kérdés, amire nem tudom a választ. Amíg ezen gondolkodtam mellettem turisták haladtak el. Hallottam, amit egy nő mondott a gyermekének:
- Most megnézhetjük a kastély belsejét! Kicsikém, ne nyűgösködj! Régóta várom már, hogy, hogy nézhet ki belülről....
Bemennek a kastélyba? De nem ott vannak a vámpírok? És rájöttem egy válaszra. Nem az itteni emberekből táplálkoznak, hanem a turistákból. Szegények, az utolsó perceiket élik és nem is tudnak róla. De ahogy észrevettem a kísérőjük nem vámpír, hanem ember. Vagy tudja, hogy vámpírok vannak odabenn vagy ő is meg fog halni. Mire ezt végig gondoltam már a fél csoport bennt volt. Követem őket! Hátha átváltoztatnak... Úgysincs értelme az életemnek. De, hogy átváltoztassanak, egész kicsi az esélye.. 
Felálltam a padról és mentem a turisták után, tőlük lemaradva 10 méterrel. Ha végeztek a lakmározással, akkor bekopogok. Milyen abszurd. A kastélyban hosszú kőfolyosókon mentem keresztül, amik fáklyákkal voltak kivilágítva. Elég kísérteties volt. A falakon régi képek és festmények voltak. Egy hatalmas tölgyfaajtónál megállak a turisták, és azt kinyitották nekik. Ahogy bezárult az ajtó, hangos sikolyok szűrődtek ki bentről. A turisták vezetője épp felém tartott, de nem vett észre, ezért gyorsan elbújtam egy hatalmas váza mögé. Elment előttem, de nem vett észre. Lefordult a sarkon és én odamentem a tölgyfaajtóhoz. Vártam egy kis ideig, míg bent csak a tűz ropogását hallottam. Szép lassan felemeltem a kezem, de nem kopogtam. A szívem dörömbölt. Megijedtem. És ha nem akarok még meghalni? Bella ne legyél már ilyen gyáva! Nem harapnak a vámpírok... ANNYIRA. Már nincs vesztenivalód. Elővettem az összes bátorságom és bekopogtam. Halk lépteket hallottam és kinyílt az ajtó. Felemeltem a fejem és egy vörös szempárral találtam szembe magam. Elsüllyedtem benne, gyönyörű arca volt, mint minden vámpírnak.
- Egy ember! Mit keres itt?- kérdezte egy döbbent női hang.
- Talán lemaradt a csoporttól - mondta egy férfi.
- Nem, az nem lehet, mind megvoltak. – mondta egy másik férfi, ahogy ránéztem Aro volt.
- Érzitek a vére illatát? Csábító! Ennél finomabbat még sohasem éreztem életem során. – Aro. – Mit szeretnél gyermekem? Hogy hívnak?
- Marie Swan. – füllentettem egy kicsit, nem szeretném elmondani a teljes, igazi nevem, nehogy utánam nézzenek. – És vámpír szeretnék lenni.
Nagy csend lett. Mindenki döbbenten nézett rám. Megijedtem egy kicsit. Lehet, hogy nem a közepével kellett volna kezdenem. Elsőként Marcus tért magához.
- Te honnan tudsz a fajtánkról? –kérdezte döbbenten és egy kis dühvel.
Most mit mondjak? Nem mondhatom, hogy a Cullenék-től, akkor megölik őket! Mit tegyek? Hisz szeretem őket! Elhagytak, de nem árulhatom el őket, nem halhatnak meg! Bella találj ki valamit! Tempó, fogy az idő.
- Victóriától. – hazudtam. – Egyszer megtámadt, közben mondta, hogy ő vámpír, de mielőtt megölt volna megmentettek a farkasok, hatalmas farkasok. De Victória megmenekült. Azóta sem tudom, hogy merre van.
- Marie, ide adnád a kezed?- kért meg Aro, de ez inkább parancs volt.
Aro érintésre kiolvassa a gondolataimból, hogy hazudtam! Oda kell adnom a kezem, nem tehettem mást. Lebukok! Pedig hozzám képest elég jól hazudtam! Odaadtam, Aro koncentrált, utána rám nézett.
- Nem hallok semmit, üresség, csak üresség. - csodálkozott Aro. – Ez különös.
- Ezt hogy érted Aro? – kérdezte Caius.
- Valami védi az elméjét, olyan mintha egy pajzs venné körül. –gondolkozott el. - Mi lesz a szeretteiddel? Ha vámpír leszel, nem láthatod őket!
- Már most sem láthatom őket. – mondtam szomorúan.
- Ezt hogy érted?- döbbent meg ismét.
- Épp hazafele tartottam repülővel Floridából, anyutól, mert megtalált Victória, amikor a gép elkezdett zötykölődni és lezuhantunk. Volt a gépen egy vámpír és Ő kiugrott velem a gépből. És itt nem messze tértem magamhoz, ezért eljöttem ide. – Mondtam.
- Elezar lehetett, most csak ő nincs itthon. - gondolkozott Aro.
- Nagyon bátor vagy Marie! Egy vámpírnak, bátornak és erősnek kell lenni. Egy vámpírokkal teli teremben vagy. Nem is félsz? – kérdezte Marcus.
- Nincs miért félnem- adtam a rövid választ. Már nem félek semmitől. Két választásom van: vagy vámpír leszek, vagy meghalok.
- Ez csodálatos!- nevetett fel Aro. – Erős vámpír leszel! Érzem.
- Biztos vagy ebben Aro? – kérdezte Caius.
- Nagyon biztos! Alec kísérd fel a szobádba Marie-t! Addig Heidi készít Marie-nak egy szobát. – mondta Aro. – Induljunk!
Több folyosón mentünk Aro-val és Alec-el, utána fel egy csigalépcsőn, kicsit csúszós volt, de csodának hatásos módon, nem csúsztam meg. Elfordultunk balra és egy ajtó előtt álltunk meg. Alec előreengedett, és én megálltam a szoba közepén.
- Feküdj le az ágyra. – szólt Aro.
Lefeküdtem és vártam, hogy mi fog történni. Aro közelebb hajolt és belesuttogta a fülembe:
- Lehet, hogy fájni fog, de hamar vége lesz. Kicsit égni fogsz.
- Tudom. – mondtam. Kicsit fura lehetett Aronak a válaszom. Becsuktam a szemem, egy harapást éreztem a nyakamon, és utána csak a tűz égető érzését.

5 megjegyzés:

Nicky Graceheart írta...

Szia! :)
Érdekes... :D Most mi lesz? És egyébként, miért kellett azt hazudnia, hogy Marie-nek hívják? Szerintem mondhatta volna, hogy Bella, vagy nem? :D
Amúgy egy kis megjegyzés: azt, hogy "tán", jobb lett volna úgy írni, hogy talán. :)
De egyébként, jó lett! :D
Siess a következővel! :D:D
Puszi: Nickyy.

bari írta...

Itt abba hagyni????
Kegyetlen vagy..!
éppen örömtáncot jártam mikor észrevettem, hogy vége!
siess a frissel, mert itt égek hamuvá!
(L)
pusz bari

VattaCukor írta...

Sziasztok!azért nem az igazi nevet mondta bella mert nehogy utánanézzenek.. a kövi fejezet más úgyahogy megvan, odafigyelek mostmár! lécci bari ne égj hamuvá! hiányoznál innen! puszillak

Kisegér:D írta...

Szia!
Nagyon jó lett! :)
Várom a folytatást! :)
"Addig Heidi készít Bellának egy szobát." Itt elírtad, véletlen a nevét. :)
Nagyon izgi! Siess!
Puszi! :)

demon írta...

vaúúúúúúúúú ez szupi gratula de amúgy bells dilis?