23. fejezet

Sziasztok! Itt a 23. fejezet! Remélem még olvassátok a fejezeteket. Nagyon örülni fogok ha írni fogtok kommenteket! :)
Puszi

VattaCukor






23. fejezet

Rövid időn belül Jasper is megérkezett, és figyelt, hogy mit produkálok. Nem haladtam semmit sem. Sehogy sem sikerült rájönnöm, hogy hozzam létre magam mellett a pajzsom. Szinte már „belefáradtam” a próbálkozásba, és levetettem magam a fotelba. Em ezt sem hagyhatta szó nélkül:

- Mi van Belluska, elfáradtál? – vigyorgott a képembe.
-Letörlöm azt a vigyort a képedről! De nem fáradtam el, csak gondolkodom. Amúgy nektek már nem kellene hazamennetek?
-Igazad van! Emmett talpra! Indulunk! – sürgette Jasper Emmettet.
-Mi van, hogy ennyire sietsz? Talán félsz Alice-től?
-Ne mivanozz itt nekem! És igen, félek, mert Ő nem tudja, hogy merre vagyok, nem úgy, mint Rose.
-Jas… - szóltam neki.
-Tudom.. megértem.. de induljunk!
-Jól van már! El sem köszönhetek Lily-től és Lucy-től? – pukkadozott Em.
-Akkor haladj! – sürgette Jas. Emmett megpuszilta Lily fejét és megvakarta Lucy fejét.
-Indulhatunk!- Jött hozzánk a maci.
-Majd én elviszlek titeket a ház elé! – ragadtam meg mindkettejük kezét.
-Ne.. – de már késő volt, mert oda teleportáltam a Cullen villa elé. Felnéztem a házra, ahonnan Rose nézett kifelé. – Ma még találkozunk! – és vissza teleportáltam.

(Rose szemszöge)

Bella üzenete után eltűnt Emmett és Jasper. Alice és Edward fel-le járkál a házban, mert már nekünk is vége a tanításnak. Már délután három óra van, és még sehol sincsenek. Egyedül csak én voltam nyugodt a családban. Esme és Carlisle is nyugtalan volt, hogy merre lehetnek, bár ők tudták, hogy Bellával vannak. Éppen az ablakon bámulok kifelé, amikor egyik pillanatról a másikra feltűnnek. Bella volt középen és fogta a két fiú kezét. Felnézett rám, mondott a fiúknak valamit és eltűnt, mint ahogy jöttek. Em és Jas csak egy helyben álltak és nem mozdultak. Sokkot kaptak?! De egy vámpír nem kaphat sokkot! Elsőnek Jasper tért magához, majd morgott valamit az orra alatt. Emmett nem mozdult, ezért rögtön rohantam is hozzájuk.

-Mi történt? – súgtam Jaspernek.
-Ide teleportált minket. – mondta Jas.
-És?
-És visszament.
-És?
-ÉS?? Sose tudd meg milyen érzés ez a teleportálás! Másodjára éltem át, de még mindig sokkoló – válaszolt halkan. Emmettre nézett, aki még mindig sokkos állapotban állt. Jas ökölbe szorította a kezét és gyomszájon vágta a macimat, aki rögtön magához is tért.
-Mi a pokol volt ez? – kérdezte meg Emi maci.
-Hosszú, majd elmeséljük, most menjünk be – indult el Jas. Én átkaroltam a macimat és elindultunk befelé Jasper után.
-Jasper! – ugrott Jas nyakába Alice. Komolyan mondom, néha rosszabb, mint egy majom.
-Alice! – ölelte át Alicet.
-Hol voltatok? Nem láttam a jövőd! Azt hittem, hogy valami bajod esett!
-Nyugodj meg drágám, nem esett semmi bajunk! Őőőő… az egyik barátommal találkoztunk, segítségre volt szüksége…
-Megtudhatom, hogy ki az? – tette csípőre a kezét Alice.
-Megkért, hogy semmit se mondjunk róla.
-Rosalie! Mondj már valamit! – szólt nekem Alice.
-Én megbízom a fiúkban. Tudom, hogy a maciim nem tenne semmi rosszat.
-Így igaz, Rose baby – mondta Em, adott egy csókot és felvitt a szobánkba.

(Bella szemszöge)

Kicsit gonosz volt tőlem, hogy otthagytam őket kábultan, de siettem vissza Lilyékhez, nem szerettem volna egyedül hagyni őket. Amikor visszatértem, még mindig aludtak. Mivel boltba sem kellett menni, így tovább gyakoroltam a pajzsommal. Két óra elteltével sem jutottam előrébb. Miért nem olyan egyszerű, mint ahogy elképzelem? Egyre dühösebb lettem, hogy nem sikerül. Egyre erősebben próbálkoztam, már a testem is remegett, olyan dühös voltam… koncentráltam-koncentráltam… egyre erősebben próbálkoztam és sikerült. Éreztem, hogy itt van mellettem a pajzs, de nem láttam. Pedig tudom, hogy itt van! Odanyúltam, ahol a pajzsomnak kellett lennie. És ott volt. SIKERÜLT!!! El sem hiszem! Már csak annyi, hogy alakot kell neki formálnom. De azt már próbáltam, így tudom, mit kell tennem, elképzelnem magamat. Meg is tettem, és megérintettem a pajzsom. A tökéletes láthatatlan másomat véltem felfedezni.

-Mit tapogatsz mami? – ijesztett meg Lily. Észre sem vettem, hogy felébredt, úgy belemerültem a pajzsom tökéletesítésébe.
-Hát te mióta vagy fenn?
-Mál fideltelek légóta. – selypítette – De mit tapogatsz?
-Háát.. Csak elképzeltem valamit, hogy-hogy nézzen ki…
-Éltem.
-Kérsz szendvicset?
-Igeeeen! – ugrott fel a kanapéról.
-Ülj le az asztalhoz és azonnal elkészítem az ételt. Mivel én már ettem, Lucyvel eszel.

Gyorsan megkentem kettő szendvicset, raktam bele csirkemellet és kivittem Lilynek. Lucynak öntöttem tejet, raktam bele kevés kenyeret és letettem az asztal mellé. Míg ettek, azon gondolkodtam, hogy hogyan tehetném élőbbé a pajzsomat, ha már az alakja megvan. Valahogy színt kellene vinni a pajzsomba. Újra megidéztem, most már könnyebben a pajzsom, és alakot is formáltam neki. „Képzeld el, hogy színes a pajzsod..” – súgta egy belső hang. Meg is tettem, amit mondott. Elképzeltem, hogy piros a pajzsom, és az is lett. Majdnem felpattantam örömömben, még jó, hogy Lilyék mögé húztam fel, így nem kell magyarázkodom, hogy mi az a piros Én. Eközben Lilyék befejezték az evést és beültek a tévé elé mesét nézni. Amíg ők tévéztek, bár Lucy, inkább a földön aludt, addig én elmosogattam. Ránéztem a faliórára, ami este 7 órát mutatott. Így eltelt az idő? Lilynek is lassan le kell feküdnie, és nekem is lassan el kell indulnom a Cullenékhez Aro üdvözletét átadni. Bementem a fürdőszobába és szembenéztem a tükörképemmel. Amíg nem leszek itt, addig egy klónnak kell Lilyre figyelni. Újra felhúztam a pajzsom, megformáltam az előbb látott magamat. Tökéletes másom lett. „Bárcsak tudna önálló lenni, de nekem engedelmeskedne.” gondoltam, majd a pajzsom pislogott egyet és megmozdult a klónom.

-Ezt nem hiszem el.
-Szia Bella! Bella vagyok, a …
-Klónom.
-Igen! –mosolygott rám.
-Ez hogy lehetséges?
-Mivel te vagy a legtehetségesebb és a leglágyszívűbb vámpír a világon, így Isten megengedte a létezésem, illetve létezésünk, merthogy én belőled vagyok.
-Ezt még mindig nem tudom elhinni…
-Pedig ez a valóság!
-És te akkor mi is vagy pontosan?
-A klónod. Pontosan olyan erős vagyok, mint te, és csakis te tudsz megszüntetni.
-Értem… de… de miért én?
-Azt én sem tudom – gondolkodott el. – De neked nemhogy dolgod van?
-Tényleg! De előtte el kell mennem a plázába Lilynek és nekem ruhákat venni… Őő.. Neked is kell?
-Nem! Mivel te öltöztetsz! De néha had vegyek fel olyan ruhát, mit én akarok! – nézett rám könyörgő szemmel a klónom.
-Rendben! De nekem indulnom kell! Gyorsan bemutatlak Lilynek! – kisétáltunk a fürdőből a nappaliba véve az irányt.
-Lily! Bemutatom… a testvérem! Nekem estére el kell mennem, így ő fog rád vigyázni!
-Okééé! De… iklek vadtok? – nézett ránk kíváncsi szemekkel Lily.
-…Igen. De nézd csak tovább a mesét! – odamentem hozzá és adtam neki egy puszit. -  Ne maradj fenn sokáig! Jóéjszakát! – intettem neki és elindultam az ajtó felé, miközben a klónom követett. Megálltunk az ajtóban, a bőröndömből kivettem a köpenyem és a nyakláncom, majd a táskámba tettem.
-Kérlek vigyázz rá! Nem szeretném elveszíteni!
-Nyugi, vigyázok rá! És én sem szeretném elveszíteni!
-Jut eszembe! Tudom a pajzsom használni most, hogy te itt vagy?
-Nézd meg, hogy tudod-e. – mondta. Óvatosan kiterjesztettem a mentális, majd a fizikai pajzsom, de a klónom nem tűnt el.
-És tudok több olyan klónt létrehozni, mint te?
-Nem. Csak engem tudtál így létrehozni. De olyanokat tudsz, akiket teljes mértékben te uralsz. De ahhoz hatalmas önkontrol kell. Nekik nincs önálló tudatuk, mint nekem.
-Értem, és köszönöm a gyors válaszokat – felkaptam mindkettő táskám. – Akkor, szia… testvérklónom!
-Legyen a nevem Ella, mint Bella, csak B nélkül. – mosolygott rám (mostmár) Ella.
-Oké! – viszonoztam mosolyát. – Szia Lily! – kiáltottam be a házba. -  Szia Ella!
-Szia Bella!

Lesétáltam a lépcsőn és megláttam az autóimat. Még mielőtt elmentem a gyors bevásárlásra beparkoltam kettő autót az épület alatti parkolóba. Kint hagytam a BMW-m, amivel majd útnak eresztek.